Kistérségi Nap 2012

Tallózó

Az igazán jó hangulatban telt kistérségi napnak a napsütéses idő is kedvezett idén október 6-án a Széki-tónál. A rendezvényen 16 település – Apácatorna, Borszörcsök, Csögle, Dabrony, Devecser, Doba, Egeralja, Iszkáz, Kisberzseny, Kispirit, Nagyalásony, Nagypirit, Somlójenő, Somlószőlős, Somlóvásárhely, Tüskevár - képviseltette magát, a csapatok finomabbnál finomabb ételeket főztek, horgásztak, jól érezték magukat.

A térségi napot Burján Ernő a társulás elnöke és Kovács László Devecser alpolgármestere nyitották meg. A csapatok regisztrálása és a horgászhelyek kisorsolása után megkezdődött a horgászás, sütés-főzés. A fővédnökséget vállaló Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni.

A rendezvényre Polgárdy Imre a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke is ellátogatott.

A főzőversenyre nevezett ételeket Bereczky Nóra a kistérségi munkaszervezet vezetője, Dr. Ipsits Csaba az Ajkai Rendőrkapitányság vezetője, Ékes József országgyűlési képviselő, Varga Ferenc a Retro Caffé tulajdonosa, valamint Matting Norbert a Somló és Környéke Borút Egyesület elnökségi tagja, a Pápai Gazdasági Szakközépiskola tanára zsűrizte. A versenyt Tüskevár csapata nyerte illatos Izabella mártásban tálalt vaddisznószűz sültjével. A második díjat Nagypirit csapata vitte el, ők tárkonyos ragut készítettek. A harmadik díj Nagyalásony csapatát illette meg ízletes szarvaspörköltjével.

A horgászversenyt a Széki-tavi Horgászegyesület elnökségi tagja Bolla Gyula és Ékes József országgyűlési képviselő, a rendezvény védnöke zsűrizte. A első helyezett Nagyalásony (5840 gr), második Dabrony (5260 gr) csapata lett. A harmadik helyen Somlójenő (3600 gr) csapata végzett.

Különdíjat kapott a magát 47 fővel képviselő Apácatorna csapata. A legnagyobb számban való részvételért Kovács Béla polgármester vette át az Ékes József által felajánlott Tajvanból származó nagy értékű díjat.

A horgász – és a főzőverseny első 50.000.-, a második 30.000.-, harmadik helyezettje 20.000.- forintot nyert, melyet az önkormányzatok az idei rendezvényeik szervezésére használhatják fel. Az eredményhirdetésen minden résztvevő önkormányzat emléklapja, oklevele mellé a Molnár Pince által termelt, erre az alkalomra palackozott bort kapott ajándékba.

A rendezvény zárásaként Kurdi Róbert zenéjével szórakoztatta a jelenlevőket. Volt aki táncra perdült, volt aki a mikrofonba énekelte el a soron következő dalt és ami a legfontosabb, mindenki jól mulatott.

Ezúton köszönjük a 16 önkormányzat csapatainak részvételét, a remek ételeket és a jó fogásokat!
Külön köszönjük a szervezésben és a lebonyolításban való aktív segítséget Kovács Lászlónak és feleségének Gyöngyinek.
A kistérség köszöni!

Cikk és fotó: Kozma Zsuzsanna

Forrás:

Somló-környéki Többcélú Kistérségi Társulás

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3169
Utoljára regisztrált : ecedi
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 1 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev