II. Országos Rácalmási Country találkozó

Kultúra

Már második alkalommal találkoztak az ország country clubjai a házigazda Apple Country Club jóvoltából a Fejér megyei Rácalmáson szeptember 17-én. A rendezvényre közel harminc klub kétszáztíz linedance táncosa érkezett. A nagyalásonyi Crystal Country Club képviselői is régóta készültek a II. Országos Rácalmási Country Találkozón történő részvételre. 

A rácalmási Művelődési Házból csalogató countryzene fogadott bennünket. Érkezésünkkor már javában állt a bál, a táncos lábak szorgosan ropták egy ritmusra a táncot. A bejáratnál börze fogadott bennünket, ahova mindenki elhozhatta a számára már nélkülözhetővé vált csizmát, kalapot, inget, illetve a találkozó szelleméhez megfelelően country kalapot, csizmát, seriff csillagot, vagy akár lovacskát is vásárolhattunk (Bocsi Csilla és lányai jóvoltából, Footloose Linedance Club) mézeskalács figura formájában.*

Szalai Gabriella, a rendezvény főszervezője, az Apple Country Club alapítója háziasszonyi teendői mellett hamarosan rendelkezésünkre állt, hogy feltehessük kérdéseinket. Elmondta, hogy a közel harminc résztvevő klub kétszáztíz táncosa az ország minden részéből érkezett Nyíregyházától Győrig, illetve Pécsig. Beszélgetésünket éppen a térkép előtt folytattuk, ahol a kis zászlócskák a klubok településeit jelenítették meg vizuálisan. Érdekességként megemlítette, hogy a börze is oly annyira sikerként könyvelhető el, hogy egy Kanadában élő magyar házaspárt is ez a lehetőség vonzott a helyszínre. A jelenleg kilenc főből álló csapat tagjai két éve táncolnak együtt, de jókedvűen mindjárt hozzátette, hogy pontosan két éve és három hónapja. A tavalyi, eredményes találkozó után úgy gondolták, hogy ismét megszervezik a találkozót, az idén azonban több újdonsággal is szolgáltak mind a résztvevőknek, mind pedig a helyi lakosoknak.

A rendezvény első részében a jótékonyságé volt a főszerep. Mivel 2011 az önkéntesség európai éve, ezért „Mindenki egyért!” mottóval táncot szerveztek, amibe a country táncosok mellett bevonták a helyi lakosokat is. A koreográfiát előre több időpontban és helyszínen tanították az iskolásoknak, óvodásoknak, a szüleiknek és minden érdeklődőnek, így már a regisztrálást megelőzően mindenki tudta a tánclépéseket. Háromszáz főt meghaladó rácalmási táncolt a Szigetfő utcában a klubokkal együtt, így a Hankook Tire Kft. által felajánlott fejenkénti kétszáz forintot ötszázötvenhat táncos után összesen 111 ezer 200 forint értékben kaphatta meg egy rászoruló család, melynek kiválasztásához az önkormányzat Gyermekjóléti Irodája adott segítséget három család kijelölésével. A győztest sorsolással választották, a másik két család pedig vigaszdíjul öt főre szóló belépőt kapott a nagykarácsonyi Mikulásházba. – A cél az volt, hogy fogjunk össze és egy kicsit tegyünk a másikért, és ilyen még nem volt sehol. – tette hozzá interjúalanyunk. Az utcai performance a vendéglátó csapat két táncával folytatódott, majd az összes country club beszállt az örömtáncba.

A második rész is tartogatott meglepetést. A szokásos bemutatók és tánctanítás mellett az ország első táncversenyét is elindították egyéni cowgirl, cowboy és csapatverseny kategóriákban, és a megmérettetést követően a dobogós győztesek emléklapokat és az első helyezettek kupákat kaptak.

A zene szólt, és a western csizmás, farmerbe, kockás ingbe öltözött résztvevők fejükön a cowboykalappal mellettünk jöttek-mentek. Az egyikük kezét, aki éppen kifelé indult, beszélgetésünk közben fogta meg Gabriella: – Hova mész? Vacsoráztatok már? Egyél pogácsát! – mondta jó házigazdaként. A menü gulyásleves, pogácsa és almás pite volt, sőt szerencse süti és welcome drink is várta a vendégeket. Arra a kérdésre, hogy meddig tart a rendezvény, mosoly és egy szó volt a válasz: hajnalig!

Nos, nekünk is volt időnk elvegyülni a táncosok és résztvevők között. A jó zene és annak ritmusára együtt mozgó lábak látványa a nézőt is elvarázsolta, a táncosok pedig nem pihentek, minden zenére előkerült egy koreográfia. Ismerős arcot, számtalant láttunk, hiszen a Vati Fiúk Country Club tavalyi nagyalásonyi rendezvényén néhány csapattal már találkoztunk. Itt volt a balatonfüredi Thunderfoot Dancers, a budapesti Six Rebels és a győri Four Rivers. És persze megtaláltuk a mieinket, a Kálmán Györgyné Ági vezette Crystal Country Club táncosait is. Ezúttal Czigler Lászlóné Edina számolt be a délután történéseiről: – Nem tudod elképzelni! Nagyon sokan voltunk, az óvodásoktól a nyugdíjasokig táncoltak az utcán a helyi résztvevők. Négyesével összeállva körtáncot alkottunk, így táncoltunk. Nagy élmény volt számomra.

Az együtt táncolás, a csapatmunka és a közös cél, ami összehozza a klubok résztvevőit. Az, hogy önmagukon kívül másoknak is továbbadhatják azt az örömöt, amit tánc közben átélnek, és egyre többen vannak, akik ehhez kedvet kapnak, hiszen ez lehetőség mindenkinek adott.

Sörösné Kolonics Erzsébet 

* Mennyire kedves is nekünk nagyalásonyiaknak, szülöttünk, Beliczay Imre emléke révén a mézeskalács! – a szerk.

Fotók: Sörös Ferenc


Kapcsolódó linkek:

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3168
Utoljára regisztrált : ikysu
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 1 új regisztrált
A hónapban : 276 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev