Cristal Country Club: bemutatkozó buli

Kultúra

A Cristal Country Club csapata az elmúlt hétvégén tartotta bemutatkozó előadását. A lányok februárban kezdték a linedance lépéseit tanulni, s azóta egyre többen csatlakoznak hozzájuk. Rokonokkal, ismerősökkel, kíváncsiskodókkal telt meg a Ludas Vendéglő kerthelyisége.

Nagy fába vágtuk a fejszénket – mondta Kálmán Györgyné, Ági a bevezetőjében, aki lányával, Mónival együtt tanítja a tánclépésekre a nagyalásonyi lányokat, asszonyokat. – Egy olyan táncot próbálunk tanulni, amit az egész világon ismernek, de Magyarországon csak rétegzenének hívnak. Szeretnénk, ha minél többen ismernék meg ezt a típusú táncot. Ez egy közösségformáló erő, az összetartozást hirdeti, és akármerre megyünk, ezen keresztül kapcsolatot tudunk teremteni másokkal. Örülünk, hogy lelkes csatlakozóink vannak, és ahova eljutunk, mindenhol tudni fogják, hogy Nagyalásonyból jöttünk.

A fellépés lehetőséget ad számukra, hogy kicsit bővebb környezetben is bemutassák a tanultakat. Nem titkolt szándékuk szerint ezen a napon az otthoniaknak is – akiknek ez a zene otthon talán már az idegeire megy - megmutatják, hogy miért is gyakorolnak csillogó szemmel időnként még a fakanál mellett is. Néhány country dal eltáncolását követően a jelenlévőket is táncra invitálták, ami először igen nagy derültséggel járt, de annál nagyobb közös élményt jelentett.

A Cristal Country Club tagjai több fellépésre kaptak meghívást, s, hogy Nagyalásonyban komolyan veszik elhivatottságukat, mi sem bizonyítja, hogy az önkormányzattól százezer forintos támogatást kaptak fellépő ruháik kiegészítéséhez.

Bíznak benne, hogy sok alkalmuk lesz arra, hogy bemutathassák táncukat. A csapathoz kor nélkül mindenki csatlakozhat!

Kapcsolódó linkek:
Zene, tánc és egy jó csapat kell!
NagyOn TV: A Cristal Country Club bemutatkozója

Fotó: Szücs Tamás

Fotó: Szücs Tamás

Fotó: S. K. Zsóka

Fotó: Szücs TamásFotó: S. K. Zsóka

Fotó: Szücs Tamás

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3168
Utoljára regisztrált : ikysu
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 1 új regisztrált
A hónapban : 276 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev