Lerovandó tartozásunk

Községháza

Az időskorúakat ünnepelték Nagyalásonyban az elmúlt hét péntek délutánján. A község önkormányzata hagyományosan vendégül látta a nyugdíjasokat és nyugdíjszerű ellátásban részesülő lakosokat. A helyszín a Kinizsi Pál Általános Iskola aulája volt, ahol Csöngei Gábor polgármester köszöntőjét az óvodások, iskolások, és slágerműsor követte.

 

Csöngei Gábor polgármester köszöntötte a nyugdíjasokat, a vendégként tiszteletüket tevő megjelenteket. Javaslatára a résztvevők néma felállással emlékeztek meg azokról, akik az elmúlt egy évben távoztak el az élők sorából. Beszédében elmondta, hogy a fiatalabb nemzedéknek tartozása van az idős korosztállyal szemben, melyet újra és újra le kell rónia. A maiak nem felejthetik el, hogy elődeik voltak, akik ennek a kis falunak a mára kialakult képét szorgalmas munkával alakították. Méltán érdemlik meg a számukra elérkezett pihenést, valamint a róluk való gondoskodást, törődést, mely az utánuk következő korosztály feladata, mint ahogy az is, hogy a legfiatalabbakat megtanítsák az idősek iránti tiszteletre.

Szalai Rozália az ünnepelt korosztály tagjaként Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című versével köszöntötte a hallgatóságot.

A falu legidősebbjeként köszöntötte a képviselő-testület ajándékával Csöngei Gábor a 91 évet megélt, jó egészségnek örvendő Grieszbacher Dezsőt. Kozma Sándor a Táncsics Mezőgazdasági Zrt. nevében szintén köszöntötte Dezső bácsit, és miután egy közösen megélt történetet osztott meg a hallgatósággal, élelmiszerrel teli kosarat adott át neki. A köszöntéshez csatlakoztak a Vinárról érkezett Lila Akác Együttes tagjai, ajándékként virágcsokrot átadva. Gyürüsi Károlyné, Margit néni, akit falu legidősebb hölgyeként tartanak számon, idén októberben töltötte be a 90-ik évét, sajnos betegsége miatt nem tudott az őt ünneplők körében részt venni.

Az óvodások körtánccal és mese előadásával szerepeltek, az iskolások táncot adtak elő. Az iskola pedagógusai nagy tetszést arató meglepetés színdarabbal és táncelőadással készültek az időskorúak tiszteletére.

Az egyedül élő idős embereknek szóló, a gyakorlatban jól hasznosítható bűnmegelőzési tanácsokat adott Gerecs István r. alezredes a Devecseri Rendőrőrs őrsparancsnok-helyettese.

A hamarosan nyugdíjas éveit megkezdő Dr. Olácsi Judit megragadta az alkalmat és további jó egészséget kívánva köszönt el betegeitől, megígérve, hogy a jövőben is meglátogatja a nagyalásonyiakat.

Az ünnepi vacsorát a Ludas Kisvendéglő és Fogadó munkatársai szolgálták fel. A vendégművészek sláger és mulatós műsorára az ünnepeltek közül többen – maga Grieszbacher Dezső is –, táncra perdültek.

A jelenlévők igazán jól érezték magukat.

Sörösné Kolonics Erzsébet

(HCJD)
 
Fotók:
Szücs Tamásné
Sörös Ferenc
S. K. Zsóka
 
 
Képgaléria hamarosan!
 
 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3169
Utoljára regisztrált : ecedi
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 1 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev