Megbecsülés az időseknek

Községháza

Az idős emberek a jelenben is fontos szerepet töltenek be a falu életében, tudásukat, tapasztalatukat megbecsülés övezi. – fogalmazott köszöntőjében Csöngei Gábor polgármester. Nagyalásony Község Önkormányzatának szervezésében az Idősek napi rendezvényen november 17-én helyi és meghívott fellépők szórakoztatták produkcióikkal a nyugdíjas korú lakosokat.

 

A meghívást elfogadó időskorú résztvevőket érkezésüket követően meglepetésként a szabadba invitálták, ahol a már leszálló sötétségben tűzzsonglőr produkció látványának lehettek részesei. A fényalakzatokat előcsaló táncosok bemutatójának izgalmain túlesve elfoglalhatták helyüket asztalaiknál. Korosztályukból Szalai Rozália mondott verset. Az óvodások és iskolások énekes táncos előadásai következtek, amit ilyenkor minden résztvevő – a felkészítő pedagógusnak, a kísérő szülőknek, az ünnepelt nagyszülők, de a szomszédok, ismerősök is –, végigizgulnak. Aggodalomra azonban semmi ok nem volt, a gyerekek ügyesek voltak, a színpadi produkciók színvonalasra sikerültek. Természetesen nagy tapssal illették őket. Mint ahogyan a pedagógusok idei előadását is, ahol többek között a „járása, a csípőjének a ringása” bemutatása adott okot nagyobb derűre.

Grieszbacher Dezső bácsi betöltötte a 92 esztendőt, Barcza Béláné, Gizi néni a 89 évet. Dr. Gregositsné Fehér Ildikó alpolgármester asszony, Csöngei Gábor polgármester és Kozma Sándor, a Somló Mezőgazdasági Zrt. elnöke a falu legidősebb embereként és asszonyaként köszöntötte őket.

A programhoz a közösen elköltött vacsora, a zene és a tánc is hozzátartozott. A talpalávalót az est folyamán a Füredi Duó szolgáltatta.

Sörösné Kolonics Erzsébet (HCJD)
Fotók: Antmann Ildikó
Rajz (részlet): Kovács Valéria
 
 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3348
Utoljára regisztrált : xazqnjzmgi1966
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 77 új regisztrált
A hónapban : 177 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev