Jézuska az óvodában

Óvoda

Megérkezett a Jézuska a nagyalásonyi ovisokhoz. Régóta készülődött, sok meglepetéssel, ajándékkal jött, és kellő időben ahhoz, hogy a gyerekek még a szünet beállta előtt megismerhessék, kipróbálják a játékokat. Nagy örömmel tették ezt!

 

Czigler Lászlóné óvodavezető tájékoztatásul elmondta, hogy a gazdag Jézuska a tajvani nagykövet ajándékaként érkezett, hiszen az óvoda ebből több mint háromszázezer forinttal gazdagodott. Az összegből a mostani alkalomra főleg játékokat vásárolt, amiket úgy válogatott, hogy a bel- és kültéri játékok között minden korosztály megtalálja a neki illőt. Ezek között a különböző képességek fejlesztésére sok-sok ügyességi játékot találnak a gyermekek, kirakókat, puzzlekat, építő, konstruáló játékokat. A fiúknak autókat, járműveket, lányoknak a szerepjátékokhoz babákat, babakocsikat, sőt az évszakonkénti öltöztetés megtanulásához megfelelő babaruhákat vásárolt. A jobb idő beköszöntével vehetik a gyerekek igazán birtokba a talicskákat, a homokozó játékokat. A kisgyerekek nagyon szeretnek diafilmeket nézni, ezt követően ezekből az alkalmakból sem lesz hiány.

Az ajándékokból azonban nemcsak a fa alá jutott. Nagyalásony önkormányzata támogatásával az utolsó hetekben szerezték be az új szőnyegeket, székeket, plédeket, a tálalókonyhára a mikrohullámú sütőt, szeletelőt, valamint a fénymásolót, nyomtatót. Az idén vásárolták a függönyöket, amiket társadalmi munkában varrtak meg.

A Baptista Szeretetszolgálat is rendszeresen segíti az óvodát, idén már harmadik alkalommal látják el a gyermekeket játékokkal.

A Micimackó és a Zsebibaba csoport ovisai fenyőünnepségének vendégei voltak azok a kisgyermekek is, akik jövő szeptemberben kezdik az ovit, hogy barátkozzanak a helyszínnel és a leendő ovistársakkal. A fenyőünnepség délelőttjét a szüleikkel együtt töltötték a gyerekek.

Cikk: Sörösné Kolonics Erzsébet
Fotók: Csikós József


 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3167
Utoljára regisztrált : otyheby
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 275 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev