KEOP pályázat: Kerta és Csögle

KEOP

"Már csírájában legyen zöld!" A KEOP pályázat első két állomásaként: Kertán és Csöglén jártunk!
A Nagyalásony Online az előző héten már beszámolt arról, hogy Nagyalásony község Önkormányzata sikeresen pályázott a KEOP 6.1.0/A/09-es pályázaton, és ennek eredményeképpen 5 iskolában valósulhat meg a veszprémi Csalán Egyesület szakmai együttműködésével környezetvédelmi témanap.

A programsorozat első állomása a kertai általános iskola volt, ahol már kora reggel nagy szeretettel fogadták csapatunkat a tanárok és a diákok is, két héttel később pedig a csöglei általános iskolában folytattuk a programot.

A becsengést követően mindkét intézményben rögtönzött "értekezletet" tartott a tanároknak Dr. Szalay Tímea, a Csalán Egyesület elnöke, majd ezt követően indult a délelőtti program, melyen 4-8. osztályos tanulók vettek részt. Minden órában minden osztály másik programra igyekezett, így a negyedik óra végére már kissé fáradt, de élményekkel teli arcokat láthattunk a folyosókon.

A diákok részt vehettek egy filmvetítésen, ahol a "Tárgyaink története" című filmet nézték meg, valamint ehhez kapcsolódva egy rövid totót is kitöltöttek.

A film komplex képet ad a fogyasztói társadalomról, s egyben nagyon szemléletesen felhívja a ma emberének figyelmét, hogy a reklámok szemfényvesztése mögött mi is zajlik valójában. Érdekes, hogy valamennyi osztályban érdeklődéssel figyelték a filmet, és megdöbbentette a diákokat az abban látott, és hallott információk sokasága.

Az interaktivitást fokozva tudatos vásárlásra invitáltuk a gyerekeket egy virtuális bevásárlókocsi segítségével, bár a valóságban a gyerekek és családjaik rendszeresen járnak hipermarketekbe bevásárolni, mi mégis megpróbálkozunk a lehetetlennel: Vegyük fel a harcot a sok akciós, túlcsomagolt külföldi termékkel szemben! A játék nagyon egyszerűen, ám mégis szemléletformálóan hat a diákokra, szembesítve őket a mai kereskedelmi gyakorlattal, ahol próbálják elhitetni velünk, hogy a vevő a fontos, pedig csak a pénz számít igazán.

Harmadik programunk a mai gyerekek számára igazi felüdülés volt: az ökológiai lábnyomukat számolhatták ki a számítástechnika termekben, közben persze megtudták azt is, hogy ez miért hasznos, mi az értelme. Sok diák számára volt örömteli ez az óra, hiszen mind a két iskolában rajzpályázatot is hirdettünk, melynek témája a takarékosság. Bár önmagában ez még nem hozta lázba a diákokat, de amikor meghallották, hogy miket lehet nyerni... Minden iskolában kisorsolunk egy kerékpárt, egy hátizsákot, egy sátrat, egy hálózsákot és egy szuper társasjátékot is! A rajzok elkészítési határideje február 28-a.

S végül, de nem utolsósorban drámajáték is volt mindkét intézményben. Kertán két család életébe nyertünk bepillantást: az egyik család környezettudatosan él, míg a másik nem törődik a környezetvédelemmel. Csöglén pedig egy ökofalut alapítottunk meg a diákok segítségével, ahol mindenkinek van mestersége, feladata, és minden lakos helyi termékeket vásárol, s környezetére odafigyelve éli mindennapjait Földünkön. Habár ez idilli világnak tűnik, bizony megállapítottuk a diákokkal, hogy lehetséges mindez, csak akarni kell!

Kertán és Csöglén is tartottunk a napközis tanulóknak egy kis játékot: ők se maradjanak ki a "zöldítésből"! A szelektív hulladékgyűjtés alapjaival ismerkedhettek meg játékos formában.

Köszönjük mindkét iskola tanárainak az együttműködést, külön köszönet Csapó Imréné kertai és Csorbáné Hetyési Gabriella csöglei igazgató asszonyoknak, hogy támogatták a projektet!

Folytatás pedig lesz: február 18-án Nagyvázsonyban, 25-én Nagyalásonyban, és márciusban pedig Nemesszalókon próbáljuk "zöldíteni" a diákságot!

Gyenes Viktor
pályázati koordinátor

 

Képes beszámoló a kertai és csöglei "Már csírájában legyen zöld!" programról:

Kapcsolódó link:
Már csírájában legyen zöld!

Projekt neve: "Már csírájában legyen zöld" - KEOP-6.1.0/A/09-2010-0017
Projekt leírás: Környezeti nevelési témanapok Kerta, Csögle, Nagyvázsony, Nagyalásony és Nemesszalók települések általános iskoláiban
Kedvezményezett neve: Nagyalásony Község Önkormányzata
Kedvezményezett elérhetősége: 8484 Nagyalásony, Kossuth utca 29.
Közreműködő szervezet neve: Energiaközpont Nonprofit Kft.
www.energiakozpont.hu
Irányító hatóság: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
www.ujszechenyiterv.gov.hu

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3166
Utoljára regisztrált : smjofpcndx1968
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 274 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev