Iskolai versenyek

Különdíj a Kinizsinek

Iskolai versenyek

Különdíjat kapott a Kinizsi Pál Általános Iskola, a Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája, valamint a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara által meghirdetett Császár Elemér Természettudományos Csapatversenyen elért eredményéért. A csapat tagjai Molnár Alexandra, Molnár Bálint és Szűcs Tamás voltak.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny

Iskolai versenyek

Az Országos Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny megyei fordulójára két kinizsis diák jutott el. A verseny eredményeként Molnár Alexandra a 6. helyezést, Moyses Brigitta a 11. helyezést szerezte meg.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Fogyasztóvédelmi verseny

Iskolai versenyek

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület és a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete nagyszabású kampányt indított az ország iskolái számára, melynek témája természetesen a fogyasztóvédelem. A kampány célja, hogy játékos megmérettetésben ismertessék meg a gyerekekkel a fogyasztókat védő alapvető szabályokat.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Könyvtárhasználati verseny

Iskolai versenyek

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet - Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum által meghirdetett Országos Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny megyei döntőjére készülnek a Kinizsi Pál Általános Iskola tanulói.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Y-Factor – Me!

Iskolai versenyek

Cs. Marton Lívia az My English Book című sorozat szerzője a honlapján háromfordulós tehetségkutató angolversenyt hirdetett az 5-8. osztályos tanulók részére. 

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Történelmi rally a Római Birodalomban

Iskolai versenyek

A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye idén kilencedik alkalommal hirdette meg levelező pályázatát általános és középiskolák 5-10. évfolyamos osztályai, szakkörei, csoportjai számára, ’Róma-Brigetio-Memphis rally’ címmel.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

TITOK országos történelem verseny

Iskolai versenyek

A Kinizsi Pál Általános Iskola tanulói évek óta rendszeres részvevői az országos levelező versenynek, ahol mindig szép eredményeket értek el, eddig mindig 90% fölött teljesítettek.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Pályaorientációs verseny Pápán

Iskolai versenyek

Iskolánk tanulói 2010. november 17-én játékos pályorientációs versenyen vettek részt az Acsády Ignác Szakképző Iskola szervezésében. Tavalyi évben is szép sikereket értek el diákjaink, ezért nem is volt kérdés számunkra, hogy idén is ott leszünk a versenyen.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Pályaválasztási verseny

Iskolai versenyek

A Kinizsi Pál Általános Iskola végzős tanulói szakmai versenyen mérettetik meg magukat 2010. november 17-én az Acsády Ignác Szakképző Iskolában.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Kinizsi: Fekete István olvasási verseny

Iskolai versenyek

Napjaink egyik, a gyerekeket leginkább érintő problémájára cáfolt rá az a 90 lelkes tanuló, akik 2010. november 10-én délután részt vettek iskolánkban a szokásos őszi olvasási versenyen. Ők már tudják, hogy olvasni nemcsak jó, hanem érdemes is.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Fekete István akadályverseny

Iskolai versenyek

Iskolánk diákjai immáron második alkalommal vettek részt a Duna-Dráva Nemzeti Park és együttműködő partnereik által szervezett Fekete István életrajzi és természetismereti versenyen a Zselicben. A verseny helyszíne nem a véletlen műve: az író kezdő gazdász éveit töltötte e csodás tájon, a Zselic lankái között.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Fekete István olvasási verseny

Iskolai versenyek

Fekete István: Csí és más elbeszélésekNagyalásony

Olvasási versenyen mérik össze tudásukat a Kinizsi Pál Általános Iskolában november 10-én a környék iskoláinak tanulói.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter
További cikkeink...

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3167
Utoljára regisztrált : otyheby
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 275 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev