Versekkel színesen

Iskolai versenyek

Hagyomány, hogy minden tanév őszén rajzversenyt tart a Kinizsi Pál Általános Iskola. Így történt ez most is, október 25-én. A versengést lehetőség szerint író-olvasó találkozó is kíséri. Az idei verseny témái Vesztergom Andrea Saroklakó és a Nagy kislányok titkai című versének az illusztrálása volt.

 

A délután megnyitóval kezdődött az iskola tornatermében, ahol a költőnő és a vendégek köszöntése után a nyolcadik osztályos diákok tolmácsolásában ismerhették meg az illusztrálására kijelölt verseket az alsó, illetve a felső tagozatos diákok. Magára az alkotásra 60 perce volt mindkét korosztálynak.

A rajzok elkészítésével párhuzamosan Vargáné Molnár Mária könyvtáros vezetésével író-olvasó találkozó keretében beszélgethettek az érdeklődők a költőnővel. Az érdeklődést és a jó hangulatot mutatta, hogy a beszélgetésen részvevőknek szólni kellett, hogy a találkozóra kijelölt időkeret már rég lejárt.

Ezt követően került sor zsűrizés hálátlan feladatára. Hálátlan, mert nagyon nehéz volt a jók közül a legjobbakat kiválasztani. A végeredmény 3-3 helyezés és 8-8 különdíj odaítélése lett.

 

Nyertesek:
 
Alsó tagozat
I. Tarczy Jázmin, Nemesszalók
II. Bagyura Laura, Nagyalásony
III. Takács, Kincső, Noszlop
 
Felső tagozat
I. Rátosi Brigitta, Somlóvásárhely
II. Barabás Emma, Somlóvásárhely
III. Szigeti Hedvig, Kerta
 
Különdíjasok:
 
Alsó tagozat
Varga Petra, Noszlop
Kovács Áron, Noszlop
Szikra Dorina, Noszlop
Horváth Zsófia, Noszlop
Orsós Kamilla, Nemesszalók
Bukovics Fanni, Tüskevár
Berki Dzsenifer, Kerta,
László Zsuzsanna, Nagyalásony
 
Felső tagozat
Farkas Károly,
Szabó László, Nemesszalók
Csongrádi Titanilla, Somlóvásárhely
Bakos Balázs, Nemesszalók
Erdősi Dorina, Nagyalásony
Erdősi Vanessza, Nagyalásony
Török Kiara, Nagyalásony
 
Köszönjük Andreának a tartalmas délutánt és gratulálunk a rajzosoknak!
 
 
Cikk: Bokor Lívia
Fotók: Cs. Marton Lívia

 

 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3166
Utoljára regisztrált : smjofpcndx1968
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 274 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev