Danubebox - Duna Ismerettár Országos Döntő

Iskolai hírek

A Természetismeret szakkör 5-8. osztályos diákjai közül 7 csapattal (21 gyerek) neveztünk be idén a Danubebox - Duna Ismerettár országos versenyre. A 7 csapatból a Csipet csapat tagjai értek el a három internetes forduló, valamint a kreatív feladat során kellő pontot, hogy képviselhessék iskolánkat a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn is.

 

A csapat tagjainak (Tóth Fatime 6. osztály, Tóth Noémi és Nyári Márta 8. osztály) lelkesedése már az internetes fordulók alatt biztató volt, így én is reménykedtem, hogy sikerül bekerülnünk az országos döntőbe, amelyet május 25-én szombaton rendeztek Budapesten, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet dísztermében. 

A szombat hajnali utazás nem volt könnyű, de mindannyian kellőképpen izgatottak voltunk, így hamar elszaladt az idő. Ha valaki még nem járt a Földtani Intézetben, annak érdemes egyszer ellátogatnia, hiszen pazar épületegyüttesről van szó - diákjaink szinte szóhoz sem jutottak, annyira magával ragadta őket az épület belső művészi kialakítása. Nem is beszélve arról, hogy iskolánk igazgatója, Csikós József is ebben az épületben kezdett dolgozni, így pár évvel korábban Ő is ezeket a lépcsőket koptatta, amelyeken most mi is igyekeztünk felfelé.

A verseny kezdetén minden csapatnak (két korosztály volt a versenyen: általános iskola és középiskola) be kellett mutatkoznia, ezt a Csipet csapatból Fatime vállalta magára, aki így 100 ember előtt nagyon ügyesen mondta el a Csipet csapatról a legfontosabb információkat. A zsűri is bemutatkozott: az idei elnök Dr. Juhász Árpád geológus professzor volt, akit szerintem mindenki ismerhet a televízió képernyőjéről is, de a zsűritagok sorában képviseltette magát a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is, sőt a vízügyért felelős helyettes államtitkár, Kovács Péter  is megtisztelte a rendezvényt.

A döntőn megoldandó feladatok között volt totó, állatfelismerés, a Duna menti híres városok felismerése és kreatív feladat is, amikor a csapatoknak egy fantáziatérképet kellett készíteniük a Dunáról, hogy ők miket mutatnának be egy külföldinek, aki egyáltalán nem ismeri a folyót. A Csipet csapat kreatív feladatát a zsűri a 3. legmagasabb pontszámmal értékelte, amelyhez külön is gratulálok! A közel 2 órás döntőt követően finom ebéddel és italokkal várták a résztvevő diákokat és tanárokat. Az ebédszünet után pedig a díjátadás kezdődött: csapatunk ugyan nem ért el dobogós helyezést, de azt elmondhatjuk, hogy az országos 7. helyen végeztünk, ami szerintem kiváló teljesítmény! A diákok jutalmul 2014-es naptárat kaptak (benne a csapatok által készített kreatív feladatok fényképei), valamint tájékoztató anyagokat. A Kinizsi Pál Általános Iskola egy éves Természetbúvár előfizetést kapott a 2014-es évre, valamint Juhász Árpád legújabb könyvének egy dedikált példányát is hazahozhattuk. A Csipet csapat tagjai örömmel meséltek hazáig a versennyel kapcsolatos élményeikről. Köszönet a szervezőknek a színvonalas rendezvényért!

További információk és fényképek: www.danubebox.hu

Gyenes Viktor
földrajztanár
 
 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3169
Utoljára regisztrált : ecedi
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 1 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev