Szentháromság templom, Vid

História

A Szentháromság oltalma alatt álló templom Vid község egyik büszkesége. Műemléki védelem alá helyezése Wéber Tünde helyi lakos kezdeményezésére történt. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal templomról szóló leírása a muemlekem.hu portálon olvasható.


A 18. század végén épült, barokk stílusú, előtornyos, tagolt tömegű templom szabadon áll az utca és a tér által határolt, zárt területen. Az épület egyhajós, egyenes záródású szentélye nyugati oldalához sekrestye kapcsolódik.

A háromszintes, osztópárkányokkal elválasztott, órapárkánnyal záródó tornyát bádoghéjazatos kúpsisak fedi. Alsó szintjét egyenesen záródó bejárati ajtó és körablak, felső szintjének mind a négy oldalát félköríves ablakok törik át.
A hajó hosszanti oldalai kéttengelyesek, nyeregtetővel és cseréphéjazattal fedettek. Az itt található ablaknyílások félkörívesek. Az egytengelyes szentély alacsonyabb, nem teljes szélességben zárul, tetőzete kontyolt, ugyancsak cseréphéjazatos.

Sekrestyéje a szentély magasságáig emelkedik, félnyeregtetős, cseréphéjazatos. északkeleti oldalán bejárati ajtó, északnyugati oldalán ablak nyílik, mindkettő egyenes záródású.
A lábazat azonos magasságban fut körbe. A főpárkányzat nagyrészt hornyolt, igazodik az épület tömegének szakaszaihoz. A fal felülete vakolt, tagolatlan.


A templombelső három szakaszra tagolódik: a csehsüveg boltozatú előcsarnokra, a síkmennyezetes hajóra és a szintén csehsüveg boltozatú szentélyre. Az északnyugati, bejárati oldalon orgonakarzat található. A Szentháromságot ábrázoló főoltár oszlopokkal és pilaszterekkel keretezett fa architectúrájú, melynek jobb oldalán Szent Sebestyén szobra látható, a bal oldali szobor hiányzik. A diadalív jobb oldalfala előtt 18. század végi barokk stílusú Szűz Mária, és bal oldalfala előtt nagyméretű, eklektikus stílusú Jézus Szíve mellékoltár áll. A templom kifestése 1913-ban készült. A római katolikus templom műemléki védelem alatt áll.


A templomkertben 1879-ben készült kőkereszt áll. Felirata: „Isten dicsőségére készítette Widi Vendel, 1879”.

Fotók: Sörösné Kolonics Erzsébet (HCJD)


 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 5357
Utoljára regisztrált : gzmndfwqi1980
Ma : 6 új regisztrált
A héten : 84 új regisztrált
A hónapban : 361 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev