Gárdonyi a néptanító

História

Gárdonyi (Czigler) Géza (Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger 1922. október 30.) író, költő, drámaíró és újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja 1884. október 1-jétől 1885. október 15-ig egy esztendőn át segédtanítóskodott Dabronyban. Életének főbb történéseit így foglalta össze számunkra Horváth Miklós dabronyi helytörténész.

 

Gárdonyi a századforduló körülGárdonyi Géza 1863. augusztus 3-án született Agárdpusztán. Édesapja élettörténete révén korán megismerkedik a születése előtt tizenöt évvel lezajlott forradalom és szabadságharc eseményeivel. Sárospataki, majd pesti gimnáziumi évek után az egri tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Karádi, devecseri, sárvári és dabronyi tanítóskodása idején sokat nélkülözött.

Devecseri tartózkodása idején beleszeretett a helyi pék gyönyörű leányába. Kötetnyi verset írt Katicának, „ez volt az első egyetlen szerelmem. Nem is lesz több, tudom.” – mondta Gárdonyi. Katica azonban nem viszonozta érzelmeit, megjelent édesapjával az írónál és azt kérte, hogy mivel vőlegénye Sárváron tanít, cseréljenek vele helyet. Nagy szívfájdalmával közölte, elfogadja a cserét, „magának mindenköz mindent”. Devecseri tanítóskodása idején írta a híres „Fel nagy örömre, ma született” című karácsonyi éneket.

Sárvárra kerülését főnöke, Barabás György lelkesedéssel fogadta. Nagy ambícióval kezdte a tanítói, kántori munkáját. Egy iskolai ünnepélyen azonban felkérték, hogy közösen énekeljék el a császári himnuszt, a himnusz utolsó akkordjai helyett a „Jaj, de huncut ez a német!” osztrákellenes dalba kezdett. A dalt növendékei kitörő lelkesedéssel fogadták. Ez a dal a sárvári kántortanítói állás végét jelentette.

1884. őszén Keller, a dabronyi vallásalapítványi földek bérlője felkereste Barabás esperest. Kérte, ajánljon egy erkölcsös, megbízható kántortanítót a dabronyi megüresedett állásra. Az ajánlás ellenére kinevezése nem ment simán, mert a helyiek az iszákosság miatt elküldött Németh Józsefet akarták visszaállítani. Végül nagy harcok árán Gárdonyit nevezték ki. Erről a veszprémi püspök értesítette a következő intelmek kíséretében: „Adja meg az Istennek, ami az Istené és adja meg a császárnak, ami a császáré.” Levelében megígértette Gárdonyival, hogy őszinte tisztelettel és engedelmességgel fog viseltetni az egyházi és világi elöljárói iránt, és a gondjaira bízott gyerekeket katolikus hitben és erkölcsben fogja nevelni szóval és tettel is.

Gárdonyi 1884. október 1-jén foglalta el a dabronyi állást és egy esztendőn át, 1885. október 15-ig dolgozott a faluban, ahol meglehetősen mostoha körülmények fogadták. A tanítói lak teteje beázott, édesanyjával és öccsével az iskolában szalmával terített fekhelyen aludtak. Devecseri szerelmi sebei sem nem gyógyultak még be. Bizakodott, hogy Devecser közelsége miatt újra fellángoltathatja a szerelmi érzéseit. Dühösen ír, verseket, novellákat, esszéket a szerelmes verseket mindhiába. Egyre inkább terhére van az iskola. „Miért nem azt csinálhat az ember, amit szeret?” – fakadt ki. Bejáratos volt az akkori evangélikus lelkészhez. Gyönyörű leánya volt a lelkésznek, Gárdonyi feleségül kérte a leányt, Juliskát. Borbély lelkész elutasította a kérést és kikosarazta a tanítót. „Mit szólna hozzá a világ, Uram öcsém, ha egy katolikus tanító egy evangélikus püspök unokáját venné feleségül?” A szerelmi kudarcok nagyon megrázták.

Muraközy József, Gárdonyi Géza és Csányi Molnár MáriaBelátta a lelkész szavának igazságát és a helyi plébános tizenhat éves unokahúgának kezdett udvarolni. Tanítóként nehéz anyagi helyzetben volt, édesanyját és öccsét is támogatta. Kölcsönt kért a plébánostól, amit nem tudott visszatörleszteni. A plébános kompromisszumot ajánlott neki. Vegye feleségül unokahúgát, Csányi Molnár Máriát a kölcsön fejében. Nem szerelmi házasság volt, kényszer vitte bele a költőt a házasságba. A leány győri lakos volt, ott eskette össze őket Muraközy József dabronyi plébános. A leány gazdag volt, szülei molnárok voltak. Leendő anyósa kétszáz pengő forintot adott nászajándékba és két Bécsig szóló vasúti jegyet. Bár a házasságkötésüket követően két-három hónapra szétköltöztek, később mégis együtt éltek és három gyermekük született.

 


A Gárdonyi-gyerekek: József, Gizella és Sándor

A dabronyi egyházi jegyzőkönyvből éppen az ottani tanítóskodás hiányzik. Pedig rosszul sikerült házasságáról, a válás bonyodalmairól szóló feljegyzésnek itt is nyomának kellett volna akadni. Jogos a gyanú, hogy nem véletlenül tűntek el az egyházra és papjaira bizonyára nem hízelgő jegyzőkönyvrészletek, hiszen a helyi plébánossal sem volt jóban. 2010-ben Balatongyörökön egy emlékülésen nyíltan kimondták, mi volt, amit titkolt az egyház. 1893-ban írta: „Poéta nem lehet boldog házas ember, mert a házas élet próza. Én huszonhét évesen ugrottam a házasságba, hét évig búslakodtam az én kedélyemen örökre ott a kegyetlen forradás, és víg ember nem leszek soha, kivéve, ha írok.” A nőket szinte beteges irtózással kerüli. „Asszonytársaság nekem nem kedves.”

Dabronyban írta A lámpás című regényét és itt kezdte írni az Én falum című könyvet. A falusi élet keserű ábrázolása a témája a művek. Találunk benne helyi diákot megszólaltató részeket. A Barcza gyereket, a nagyon okos, ügyes Istenes Imrét, aki Gárdonyinak másoló diákja volt. 1884-ben itt írta az Ábécéskönyvet. A falusi gyerekeken akart vele segíteni, de a gyakorlatba nem vezették be. Így eredményt sem mutathatott fel a mű. Gárdonyi, a tanító a házasságnak megromlása miatt fordult végleg az írói pálya felé.

Megkérdeztem akkor élő diákokat, elbeszélgetésemkor igyekeztem a tiszta Gárdonyit kiemelni, értékeit megjegyezni az utókor számára. Tóth Lajos, Német János volt az a két személy, akikkel szinte gyerekfejjel beszélgettem el. Gárdonyi nem volt szigorú, de nem volt tréfálkozó a gyerekek körében. Nem kereste a felnőtt lakossággal a belső kapcsolatokat. Ivánkovics Elek tanítványának sokszor adott reggelit, mivel nagycsaládban élt és sokat éhezett. Tanítóskodásával, emberszeretetével kiérdemelte a „néptanító” címet, amit maga is büszkén vállalt. Nem kocsmázott, de a szegényeket meghallgatta, életük keserveit regényeibe mindig beleszőtte. Egyszer koldus kopogtatott be a tanítói lakba. Egy krajcárt kért a tanítótól, de neki sem volt semmije. Ez az esemény nagyon megrázta a tanítót. „Szegény vagyok, nincs egyebem az elhagyandó tanítói állásomnál.” Úgy döntött, hogy felhagy a tanítói pályával. „Négy helyen tanítóskodtam, négy hely egy emberöltőnyi időnek tűnik, de sokat tanultam belőle.”

Gárdonyi-szobor Dabronyban
(Fotó: Zsákné Gulyás Hilda)

Gárdonyi sokat tépelődött az Isten és a vallás között, ez gyakran szerepel a műveiben. „Én pápista embernek vallom magamat, mert annak születtem, szeretem a vallásomat, minden ékes szollásaival együtt.” Szól az Isten rabjai című történelmi regényében. „Nem bírnám elhagyni a nemeslelkű szentjeimet, szép lelkeket, ők az emberiség örök példaképei, ők gondolataival kell élnünk, és felébredni.” – mondja Az én falumban. 1901-ben írta A bor című színművét, amit a helyi színjátszó kör 1956-ban nagy sikerrel adott elő.

„A nő nem célja az életnek, a szerelem nem főmunkája, a házasság nem végállomás. Nő csak társnak, az életünkbe. Szerelem csak a fajfenntartás, ösztönünk munkája. Házasság csak szerződés a születendő gyermekek sorsának biztosítására.” – vallja az író a Szunyoghy Miatyánkja című regényében. „Az ész dolgai mind hidegek, akármilyen okosságok is, mind csak nyugtalanság, elégedetlenség. Csak az a miénk, ami a szívünké.” Mondja Az én falumban.

Gárdonyi Egerben maga tervezte remetelakjában találta meg testi-lelki nyugalmát. Ott írta félrevonultan az Egri csillagokat. Élete utolsó idejét ott töltötte. Sírja az Egri Várban található.

"Csak a teste!" - Gárdonyi díszsírhelye az egri várban
(Fotó: S. K. Zsóka)

A dabronyi iskolában használt íróasztalát Kiss István kőműves vette meg. Utódaitól került a győri Pedagógiai Főiskola régiség múzeumába.

A dabronyiak a volt iskola falán elhelyezett márványtáblával emlékeznek rá: „Itt tanított Gárdonyi Géza – 1884-1885-ben. Születésének 110. évfordulójára. Nagyalásonyi Közös Községi Tanács, 1973.”

A régi iskola (Fotó: Zsákné Gulyás Hilda)

Dabronyban Gárdonyi Géza volt a mester úr, a kántortanító. Sokszor hangoztatta a diákjai előtt: „A lámpás én vagyok.”

Horváth Miklós
helytörténész


 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3348
Utoljára regisztrált : xazqnjzmgi1966
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 77 új regisztrált
A hónapban : 177 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev