Koszorúzás a Nemzeti Pantheonban

Hagyományteremtés

Beliczay Imre születésének 205. évfordulóján Nagyalásony Község Önkormányzata, Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata, valamint „A hír a miénk!” Értékteremtő és Értékőrző Egyesület szombaton koszorúzást tartott a Kerepesi temető Nemzeti Pantheonjában elhelyezett síremléknél.

Az eseményen részt vettek a híres mézeskalácsos és gyertyaöntő mester leszármazottai Katalin, Erzsébet, Péter és Tamás, aki élettársával, Annával érkezett. Bóka B. László az Erzsébetváros újság helytörténeti rovatának szerzője jelenlétével szintén lerótta tiszteletét Beliczay Imre emléke előtt.


 

A vendégek nevében Czigler László alpolgármester beszélt az egyesület hagyományőrző tevékenységéről, hiszen – mint mondta – a falu jövője a múltból táplálkozik. Szívesen tettek eleget annak a felhívásnak, hogy együtt fejezzék ki a falu híres szülöttje iránt érzett nagyrabecsülésüket. – A falu szépen fejlődik, és ezzel megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a jövőben is támogatást nyújthassunk az egyesület helytörténeti munkájához. – fejezte be beszédét, majd meginvitálta a jelenlévőket a Beliczay Imre emlékére december 2-ára szervezett mézeskalácssütő versenyre.

 

A VII. kerület több híres embert is adott a hazának és Beliczay Imre emléke ápolni való, hiszen rendkívül gazdag örökséget hagyott ránk. – mondta Benedek Zsolt a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság elnöke, aki örömmel köszöntötte a család képviselőit és a Nagyalásonyból érkezőket. Az Erzsébetváros önkormányzatának nevében ígéretet tett arra, hogy felkarolják a kezdeményezést és javaslatot tett a hagyományápoló tevékenység közösen történő kialakítására. – Nemcsak külföldi városokkal lehet testvérvárosi vagy baráti kapcsolatokat kialakítani, hanem akár Magyarországon belül is szép példa lehet, ha többször találkozunk és közösen ápoljuk ezt a szép hagyományt.


Beliczay Erzsébet felelevenítette, hogy Tamásnak köszönhetően fedezték fel az interneten a Beliczay Imre emlékére rendezett mézeskalácssütő versenyt. A jelenlegi találkozás kapcsán megpróbálták felvenni a múzeumokkal a kapcsolatot, hiszen a faragványok és egyéb értékek jelenleg szanaszét vannak. Tavaszra, a cég megalapításának 180-ik évfordulójára a Csányi utca 3-ban emléktábla felavatását tervezik, és a VII. kerületi önkormányzat segítségét kérte – annak ellenére, hogy most már nehéz helyzetben vannak a közgyűjtemények –, legalább egy kamara kiállítás megrendezéséhez a Kiscelli Múzeumban, a Nagytétényi Kastélymúzeumban, a Vendéglátóipari Múzeumban, az Iparművészet Múzeumban és a Néprajzi Múzeumban fellelhető tárgyakból. – Azért is örülök ennek a kezdeményezésnek, mert örvendetesen nő a mézeskalácssütők száma Magyarországon, és azzal, hogy valahol az országban lenne egy központja, ezzel nagyon sokat segíthetnénk ennek a szakmának a fellendítésében.


A beszédeket követően „A hír a miénk! Egyesület titkára Szücs Tamás mutatta be Beliczay Imre életútját és Bokor Lívia, Mikszáth Kálmán, A fekete város című könyvéből idézte fel a mézeskalácsos sátrak hangulatát. Sörösné Kolonics Erzsébet egyesületi elnök a következő szavakkal zárta le az elhangzottakat: – A Beliczay-családdal történő találkozás a véletlenek sorozatán alapult, ám elkerülhetetlen és sorsszerű volt. Nagyon örülök, hogy ezt a szép évfordulót együtt ünnepeltük meg és bízom benne, hogy jó viszonyunkat a jövőben is sikerül megőriznünk, hogy együtt elevenítsük fel és tegyük mások számára is megismerhetővé Beliczay Imre munkásságát.


Az önkormányzatok képviseletében Benedek Zsolt, Czigler László, az egyesület nevében Sörös Ferenc és a kerületi lap írója, Bóka B. László együtt helyezték el az emlékezés virágait.

Beliczay Imre Nagyalásony, 1806. november 19 – Budapest, 1872. július 13.

 
S. K. Zs.
Fotók: Czigler Lászlóné, Sörös Ferenc, Szücs Tamásné

Kapcsolódó linkek:

Támogatóink voltak: Nagyalásony Község Önkormányzata és a Táncsics Mezőgazdasági Zrt.


 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3166
Utoljára regisztrált : smjofpcndx1968
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 274 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev