A kézmosástól a családi életre nevelésig

Arcok

A védőnői munka fő területei a családok, kiemelten a várandós anyák, a csecsemők, gyermekek, védelme, rendszeres gondozása, egészségnevelése. Mi most elsősorban az óvodai és iskolai tevékenységre fókuszálunk. Sághi Istvánné, Szilvia védőnő rendszeres felvilágosító és egészségnevelő munkát végez a gyermekintézményekben. A második féléves munkájáról kérdeztük.

A védőnők feladata a szociális és egyéb okokból eredő hátrányok leküzdésének segítése, az egészségi állapotromlás megállítása, a problémák kezelése a mindennapokban a családokon és az iskolákon belül a megelőzés szempontjából. Az gyerekközösségekben nagy szükség van az ilyen típusú felvilágosító tevékenységre. A munka már az óvodások egészségvédelmi nevelésével kezdődik. A gyerekek kikerülnek a családokból és még kialakulatlan, de eltérő viselkedéssel érkeznek egy idegen közegbe, ezért segíteni kell őket a megfelelő szokások kialakításában. Ennek megoldásait a gyakorlatban mutatjuk meg nekik, de még jobb, ha játékos formában, a saját kis életükkel, mindennapjaival kapcsolatosan kapják meg a szükséges információkat. Két kis báb segítségével több mint tíz éve végzem velük a munkám, a gyerekek nagyon kedvelik őket. Vitamin Vica és Cukor Cili beszélgetései útmutatást adnak nekik a helyes viselkedésre, egészségük megfelelő védelmére. Megtanulhatják tőlük a szappan, körömkefe, a zsebkendő megfelelő használatát, a helyes fogmosást, vagy azt, hogy ne üljenek egész nap a tévé előtt, menjenek inkább a levegőre.

Az iskolában szeptemberrel kezdődően tartjuk az első tisztasági vizsgálatot, majd ezt követően februárban és májusban, de természetesen ezen kívül is rendszeresen átnézem, gondozom a gyerekeket. Ilyenkor kiszűrjük a tetvességet is, de ennek bekövetkezte a megfelelő hajápolással megelőzhető, illetve utólag eredményesen kezelhető. A páros osztályok (2., 4., 6., 8.) védőnői és orvosi szűrővizsgálaton vesznek részt. Itt testtömeg-, testsúlymérést, látás- és hallásvizsgálatot, golyvaszűrést, vérnyomásmérést, és mozgásszervi vizsgálatokat végzünk. A kiszűrt tanulókról a szülők írásos értesítést kapnak.

A második félévben az ötödikeseknek az egészséges táplálkozásról, a hatodikosoknak a dohányzás veszélyeiről tartok órát, de lehetőség szerint ezeket minden osztálynak megtartom. A családi életre nevelést nemenként külön tartom a felsős osztályokban heti egy alkalommal, az osztályfőnöki órákon.

Csecsemőápolási és elsősegély-nyújtási ismereteket is oktatok, melyből minden év április-májusában Nagyalásonyban, vagy Ajkán versenyen veszünk részt. Erre mindig a védőnők készítik fel a csapatokat. Tavaly továbbjutottunk a megyeire, az idén a területi versenyen indult két csapatunk az első és a második helyezést nyerte el, és a továbbjutó „Baby-Boó” csapatunk a negyedik lett a megyei versenyen. Jól dolgoztak a gyerekek, öröm volt látni, mennyire ügyesen alkalmazzák a tanultakat, és mindezt mekkora lelkesedéssel, igyekezettel tették. Ilyenkor az ember megerősítést kap, hogy érdemes! Büszke vagyok rájuk!

Minden május első csütörtökén Dr. Szalai Miklós emlékversenyen veszünk részt Halimbán. Ő a híres füves pap, aki 300 féle gyógynövénnyel dolgozott. A gyerekek mindig nagy igyekezettel készülnek a megmérettetésre. Sajnos 10 év után először fordult elő, hogy nem tudtam részt venni a felkészítő munkában, így az idén Nyámándiné Rozner Gyöngyi egyedül foglalkozott a két csapattal, és kísérte el őket az versenyre, ahol a felsősök negyedik, az alsósok ötödik helyezést értek el. Nagyon örülök az elért jó eredménynek, a gyerekek minden évben sok hasznos elméleti tudásra és gyakorlati tapasztalatra tesznek szert a verseny során.

A védőnői munka – mint láthatjuk – rendkívül sokrétű, cikkünkben ennek egy szeletét mutattuk be olvasóinknak.

Sörösné Kolonics Erzsébet

 

Kapcsolódó linkek:
Területi csecsemőgondozási verseny Ajkán
Csecsemőgondozás: megyei negyedik helyezés!
Szalai Miklós emlékverseny Halimbán


 
IWIW megosztásFacebookTwitter

Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá!

Kereső

Legfrissebb fotók

Galéria

Belépés

Most Online

Nincs

Regisztráltak

Statisztika

Regisztrált tagok : 3167
Utoljára regisztrált : otyheby
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 275 új regisztrált

Kapcsolat

ankarada araç kiralama ankarada araç kiralama gnlk kiralık ev